Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Koltai Gábor
2011. november 11.

Csak ne kapkodj! – csb I/A 8. forduló

A nyolcadik fordulónál tart a bajnokság, és talán először (vagy esetleg másodszor) fordult elő, hogy minden csapat asztalhoz ült. Még most is van elmaradt mérkőzés, de idő előtt lejátszott is – ennek ellenére kezd tisztulni a kép.  
Szalay György
2011. november 5.

A profi és az amatőr – végjáték a Bermuda Kupában

Régóta nagy vitákat kelt a szponzorok szereplése a világversenyeken. Sokan nem hiszik el, hogy elmúltak már azok az idők, amikor szponzornak lenni egy csapatban azt jelentette: „írásba adom, hogy nem tudok bridzsezni”. Jelenleg az szponzor, aki ebbe a közös vállalkozásba nem csak szellemi tőkét, hanem valódi pénzt is képes befektetni. Amerikai csapat ki tudja, mikor játszott utoljára szponzor nélkül!
Czímer Csaba
2011. november 4.

A magyar treff – ötvenéves a „válogatott rendszer”

Ötvenéves az a licitrendszer, amely a II. világháború után újraéledő magyar versenybridzsre a legnagyobb hatással volt. Ekkor „ahány csapat, annyi rendszer” állapotok uralkodtak a hazai versenyeken, viszont a 60-as évek elején a válogatott munkáját irányító Cohen Rafael kötelezővé tett egy erős treffre alapuló rendszert a játékosai számára. Cikkünk ezt, az egyik legjelentősebb magyar rendszert mutatja be. (Egy különleges kép a magyar bridzs két halhatatlanjáról: Cohen Rafael és Widder Lajos Európa-bajnokok különböző licitrendszert játszottak)
Koltai Gábor
2011. október 27.

Csak ne kapkodj! – csb I/A 7. forduló

Egy olyan forduló zajlott le, amikor a csapatunk nem sok mindent kapkodott el, majd bepótoljuk, ha sor kerül az elhalasztott mérkőzésünkre. A partikat nézegetve találtam pár érdekes leosztást, és a „beépített ember” is küldte a jelentését, köszönet érte.  
Szalay György
2011. október 25.

Első vérig – Bermuda Kupa, negyeddöntők

Az ellenfélválasztás nem okozott meglepetést. Az olaszok helyében mi is Kínát választottuk volna, a svéd–USA1–izlandi trióból „hollandként” Izlandot. A második (bár sokak szerint erősebb) amerikai csapat nem akart már most honfitársai ellen játszani, így aztán kialakult a párosítás. Előzetesen az Izrael–USA1 és a Svédország–USA2 ígérkezett izgalmasnak; ezekre fókuszálunk.  
Szalay György
2011. október 24.

Kezdet és a vég – Bermuda-kupa, selejtezők

A most folyó Bermuda-kupa játszmái közt csemegézünk. Először a selejtező játszmáiból, majd napi beszámolókat olvashatnak a kieséses fázisról.          
Szalay György
2011. október 21.

Pokoli játszma – értékelés

Következzen a hatei párosverseny ihlette feladványok értékelése. Örömteli, hogy viszonylag sokan, nyolcan elküldték a válaszokat, a legjobb megfejtést Sebes Gábor és Zoller Róbert adta.  
Koltai Gábor
2011. október 20.

Csak ne kapkodj! – csb I/A 6.forduló

Azt tudjuk, hogy a múlt mindig visszaköszön, de ezen a héten már az első partiban megtörtént a dolog. Most nem az aduszínben kellett volna az előző heti visszatekintésben ismertetett fogást alkalmazni, hanem egy mellékszínben.  
Szalay György
2011. október 17.

Pokoli gyémántok - Admiral Cup, Hate

Hívás érkezett. Dienes Ödön sporttársunkkal játszhattam a cseh Disneylandben, az osztrák-cseh határon. Már eleve a hely neve sokatmondó: Hate. Sokan nem gondoltak arra, hogy egy felirat nem csak németül vagy csehül értelmezhető, hanem angolul. Gyűlölet. (Javasoljuk a hasonló című francia filmet.)
Koltai Gábor
2011. október 14.

Csak ne kapkodj! – csb I/A 5. forduló

Érdekes ez a verseny, a csapatunk folyton kikap, és egyre előrébb kerülünk a tabellán. Még egy kiadós vereség, és máris az első helyen találjuk magunkat. Persze egyre több mérkőzés eredménye hiányzik; nem nagyon igyekszik az I/A mezőnye az előírt időben asztalhoz ülni. A múlt héten főleg ellenjáték-problémák kerültek terítékre, most inkább az elhamarkodott vagy éppen szépen átgondolt liciteket és felvevőjátékokat elemezzük.